Első számú közellenség?

A hír borzasztó: egy kóborló rottweiler életveszélyesen megtámadott egy kisfiút. A gyerek életét a véletlenül arra járó két felnőtt mentette meg, a kutyát pedig egy rendőr agyonlőtte. Szörnyű tragédia, ám ki a felelős azért, hogy ez bekövetkezhetett?  Négylábú barátaink több tízezer éve ugyanis, nem erre kötöttek "vérszerződést" velünk.

Az utóbbi időben megszaporodtak a kutyák támadásairól szóló híradások. Ezeket olvasva az embernek az az érzése támad, hogy ha egy eb szembe megy vele az utcán, jobban teszi, ha sietve átmegy a túloldalra. És akkor még örülhet, ha a "fenevad" nem okozott neki súlyos testi károsodást. Az emberre támadó kutyák miatt a közvélemény nagy része lassan az állatvilág ellen fordul. Figyelmük nem terjed ki arra, hogy ezekért az esetekért többnyire mi, emberek vagyunk a felelősek. Mert mint mindennek, úgy ennek a dolognak is két oldala van. A kutyák agresszív magatartását a gondatlan tartás, a felelőtlen beltenyésztés, a velük szembeni erőszak, az abnormális harciasságra nevelés okozza. Ezek a tények azonban sajnos kimaradnak a híradásokból. Csak azt olvashatjuk, hogy milyen agresszív magatartásúak a német juhászok, a kaukázusi juhászkutyák, a kuvaszok, és újabban a rottweilerek. Borítékolom: a dolog egyenes ágú következménye az lesz, hogy  akad majd olyan képviselő, aki erőteljesen fogja követelni a T. Háztól, hogy nyilvánítsák veszélyes ebeknek az őrző-védő fajta kutyákat. S akkor pedig már nem lehet gátat szabni az olyan önkormányzati ebtartási rendeleteknek, mint amilyenekkel Miskolc, vagy Nyíregyháza "büszkélkedhet". Pedig a dolognak nagyon egyszerű megoldása lenne. S ugye, nem lepődnek meg azon, ha egy képzeletbeli ugrással már ki is kötünk az állatvédelmi törvénynél?

A kisfiúra támadó rottweiler (volt) gazdája megússza. Mert kideríthetetlen, kié volt a kutya. És már eljutottunk az állatvédelmi törvény végrehajtási rendeleteinek egyik igen komoly hiányosságához, amelyben nem tették kötelezővé a kutyák kötelező azonosítását. Ez a "kedves" gazdi talán azóta már be is szerezte legújabb szerzeményét, amelyet könnyen lehet, hogy egy félméteres kötélen kikötve tart majd. A kutya pedig lassan megőrül a tartási körülmények miatt. Ahogy teheti, elszabadul fogságából, és újra "hír" lesz. A tulajdonos pedig újra mossa kezeit…Senki nem mondja neki, hogy "ejnyebejnye", mivel a törvényben az állatok tartási kötelezettségeire vonatkozó paragrafusokat nem fogják ellenőrizni. Mert ugye, azt ön sem gondolja, kedves olvasó, hogy az állatvédelmi előírásokat betartatni hivatott hatósági állatorvos majd megbírságolja ezeket a tulajdonosokat? Mert akkor legközelebb egy másik orvost hív a gazdi beteg állatához. Azt, aki úgy tesz, mint ha semmit sem látott volna. S itt a törvény másik óriási hiányossága: az állatvédői felügyeleti rendszer továbbra is csak az állatvédők álmában létezik. Pedig ennek a szervezetnek többek között pontosan az lenne a feladata, hogy figyelemmel kísérjék: megfelelnek-e a tartási körülmények az adott állatfaj igényeinek. Mert ha nem, akkor nem kötelező ilyen állatot tartani. Magyarországon jelenleg a leggyakrabban a sznobizmus dönti el, hogy ki, milyen fajtájú kutyát vásároljon. Bár könnyen lehet, hogy a gazdi jelölt eddig csak azt tudta róluk, hogy ugatnak, és farkuk van, de már első ebként a némi szakértelmet feltételező rottweilert, vagy dobermannt választja. A négylábú mozgás és foglalkozási igényéről fogalma sincs, de azt elmondhatja a baráti körének, micsoda divatos házőrző került a házhoz. Tőlünk nyugatabbra ezen a téren is kicsit másképpen működnek a dolgok. Ha valaki kutyát akar tartani, bejelenti óhaját a helyhatóságnál. Az önkormányzat alkalmazásában álló (!) állatvédelmi felügyelő kimegy a kérvényező otthonába. A helyszíni szemlén a leendő tulajdonos napirendjéről, a tartási körülményekről információkat szerez, majd ezek ismeretében dönti el, hogy alkalmas-e az illető az adott fajtájú kutya tartására, vagy sem. Nem is igen látni az utcáikon kóborló, vagy láncra kötött állatokat. És nem is tekintik első számú közellenségnek leghűségesebb barátainkat…Nagyon fontos lenne a nevelés is. Amelyben mi szintén gyerekcipőben járunk. Az ezzel foglalkozó végrehajtási rendeletekhez információink szerint még nem is kezdett hozzá az Oktatási Minisztérium. Pedig az állatokkal való helyes bánásmódra már óvodában nevelni kellene a gyerekeket. Mert legyünk őszinték: kutyatámadások esetében bizony gyakran a kicsik provokálták ki az állat agresszióját. Így történt ez a Győr közeli falu életében is, amikor egy német juhász jellegű keverék rontott két kisgyerekre. (Legalábbis a híradások szerint.) A srácok bottal piszkálták a rövid láncra kötött ebet. Szurkálták, bottal hadonászva cukkolták a már őrjöngő állatot. Addig-addig, amíg a kutya eltépte láncát, és a gyerekekre támadt. Súlyos, maradandó sérülést okozott. A "bűnöst" azon nyomban agyonlőtték, és az egész ország hosszú hetekig azon szörnyülködött, micsoda fenevadak élhetnek közöttünk…Egy másik történet hitelesen úgy szólt, hogy a gyerek felmászott a kennel tetejére. A lába megcsúszott, és az ott lustálkodó pitbullra zuhant. A kutya persze megijedt, és támadt. Vagy inkább védekezett? A kutyát persze kiírtották, dehogy a kissrácnak azóta valaki is elmagyarázta volna, hogy állatokkal hogyan kell bánni, arról nem szól a fáma.

S nem szabad elfeledkeznünk a saját felelősségünkről sem. A honi állattartási kultúra bizony még igen sok kívánni valót hagy maga után.

Hogy történhet az meg, hogy támadásra is betanított állatok kiszökhessenek a kertből, vagy egyszerűen elkódorogjanak otthonuktól? S míg gépkocsit csak az alapvető műszaki ismeretek birtokában vezethetünk, csibészelésre, támadásra bárki "taníthatja" kutyáját. Akik aztán, a "hozzáértésnek" köszönhetően, négylábú fegyverekké válhatnak. Ennek az esetnek bizony komoly folytatása lesz. Aminek sajnos nem a rottweiler gazdája issza meg a levét, hanem azok a becsületes kutyatartók, akik úgy tartják kedvenceiket, ahogy az elvárható lenne. Sokáig nem fogja elfelejteni sem a közvélemény, sem a HIVATAL, hogy egy kutya hajszál híján megölt egy kisgyereket. A kisfiú és családja kínjairól nem is beszélve…Az ilyen tragédiák vesztesei többek között az állatvédők is. Gondoljunk csak bele: ezután hogyan merjen majd bárki odaállni az önkormányzat jegyzője elé, és kérni egy kutya kínzása miatt a hatóság eljárását?

Az állatvédelmi törvénnyel végre megoldhatóak lettek volna ezek az anomáliák. Nagyon nagy kár, hogy a végrehajtási rendeletek hibái miatt ezt csak feltételes módban mondhatjuk el. Az állatvédelmi törvény kapcsán bekövetkezett "fejlődés" képletesen megfogalmazva így valószínűleg  csak annyiból áll majd, hogy a kutyák lánca mostantól rozsdamentes acélból fog készülni…