A kutyanevelési alapfogalmak újraértékelése

A kutyákkal tudományos szinten foglalkozó ismertebb szakemberek (E. Zimmen, R. Coppinger, D. Feddersen-Petersen, W. Herre, D. Mech, R. Schenkel, G. Bloch) szerint a kutyának (Canis lupus familaris) egyetlen bizonyítható őse van: a farkas (Canis lupus).
Az állatok viselkedésének megfigyelése alapján egyértelműen bizonyítható, hogy a farkas és a kutya viselkedési jellemzői, szokásai között rengeteg az azonosság, de néhány különbség is található.
A kutya, a domesztikáció miatt, az eltelt évezredek során genetikailag sokat változott. Bár kinézetét, nagyságát, viselkedését illetően számtalan variációja él jelenleg, ennek ellenére sok vonatkozásban „farkas“ maradt.

Erik Zimen és Günter Bloch

A farkasok viselkedéséről korábban megjelent publikációk nagyobb része, kisebb-nagyobb körbezárt területen, vagy állatkertekben, vadasparkokban, úgymond fogságban élő álatok megfigyeléséből gyűjtött információkból tevődött össze.

A kutyatartásra, kutyanevelésre a ´90-es években talán legjelentősebben hatott Erik Zimen munkássága. A farkasokkal és kutyákkal végzett kísérleteinek, megfigyeléseinek eredményei, a biológusok és az egyszerű kutyatartók között egyaránt tetté nemzetközileg elismerté.

Dr. Erik Zimen 1941-ben Svédországban született. 1971–től, 2003-ban bekövetkezett haláláig Németországban élt. Hosszabb ideig volt munkatársa Konrad Lorenznek a Max-Planck Intézetben valamint Wolf Herrenek a kieli egyetem Háziállatok ismeretének Intézetében. Kutatta a kutya-ember ősi viszonyát Kenyában, részt vett különböző farkaskutatási projektekben Kanadában és az USA-ban, valamint vezetője volt Olaszországban, a farkasok visszatelepítését támogató WWF programnak.

Fontos még megemlíteni Zimen fáradtságot nem ismerő harcát a köztudatba rendkívül mélyen beleívódott „Piroska és a farkas” image ellen, amely szerint „... a farkas a leggonoszabb állat, mert megette a nagymamát ...”

A kutyával foglalkozó szakemberek számára a mai napig alapműnek számít Zimen 1993-ban megjelent, A FARKAS- viselkedés, ökológia és mítosz című könyve. Az írás központi részét a szerzőnek éveken át Németországban, a ricklingi erdészetben, majd a Bajorerdei Nemzeti Parkban, az általa telepített és gondozott farkasfalkákról végzett részletes tanulmánya adja. Az utóbbi helyszínen 7 éven keresztül közelről tanulmányozta a 6 hektárnyi területen élő farkasfalka szociális viselkedéseit. A falkán belüli rangrendszernek, a farkasok egymás közötti komumikálásának és a farkaskölykök nevelésének alapos megismerése tette lehetővé, hogy a a kutyával élő és dolgozó emberek kutyanevelési ismereteiket gazdagíthassák.

A jelen évtizedben Günter Bloch az egyike azoknak a farkaskutatóknak, aki új eredményekkel szolgál a kutyabarátoknak. Az ő megfigyelései a szabad, természetes körülmények között élő farkasfalkákra irányulnak. Ezeknek a szabadon élő állatoknak bizonyos viselkedésformái, és a falka szociális szerkezete eltéréseket mutat a zárt területen, emberi beavatkozás lehetőségének kitett állatokétól. Az eltérések, különbségek ismeretében, a kutyák nevelésére, szocializálására, tartására, kiképzésére évtizedekig használt alapfogalmakat, elméleteket és módszereket érdemes átgondolni.

Farkasok viselkedésének megfigyelése a Bauf Nemzeti Parkban

A kanadai Rocky Mountains területén lévő Banff Nemzeti Park (www.banfnationalpark.com) 6.600 km2 nagy. Ez elegendő életteret biztosít két farkasfalka természetes életéhez. G. Bloch és munkatársai, három éven keresztül intenzíven figyelték a falkák életét. A Bowtal falkában kezdetben 4, később 5 állat élt együtt, a Fairholme falkában kezdetben 9, később 13, majd ismét csak 9 állat élt együtt. Az állatok mindenkori pozícióját egy GPS navigációs rendszerrel, valamint 8 db, állatra rögzített rádióadó segítségével tudták nyomonkövetni. A viselkedéseket (a sötét napszakokban is) videó- és fényképfelvételeken rögzítették. Ezek hasznos kiegészítői lettek a meglévő följegyzéseknek a későbbi kiértékelésnél.

A farkasszülők valamelyike, ha kettesben volt valamelyik kölyökkel, az együtt eltöltött idő 80-90 %-ban dominált a kölykök fölött. Azonban ezeknek a domináns megnyilvánulásoknak csak rendkívül kicsiny hányada jelentett erőszakos, vagy durva fizika hatást a kölykökre. A falkán belüli rangsor mindenkori stabil megtartását a falkavezér szülők más módszerekkel érték el. Az élettapasztalattal teli, magabiztos, határozott, egyértelmű fellépéssel, imponáló vagy fenyegető testtartással való jeladással, a kirívó rituáléval elvégzett ürülékkel való jelzéssel. A megfigyelések szerint ezek voltak a főbb jellemzőik a falkavezér szülők magatartásának.

A kölykök születését követően a szülők 8 hétig rendkívül türelmesen, megértően viselkedtek a kicsinyek rakoncátlankodó viselkedésével szemben,. Legvégső esetben egy ignoráló, közömbösséget mutató magatartásformával jelezték a kölyköknek, hogy nem helyes az amit éppen tesznek. A 9. hetes kölykök kaptak először szilárd halmazállapotú táplálékot. Ez természetesen minden esetben azzal járt, hogy a kölyköknek az élelemhez jutás révén rendkívül sok és a későbbi életükben fontos dolgot kellett megtanulniuk. Ezzel egyidejűleg a szüleiknek és a falkában élő többi farkasnak is lehetősége nyílt a kölykök további nevelésére és a magatartásformáik határainak egyértelmű jelzésére. A táplálékelosztás során került sor a leggyakrabban a „pofafogás” és a „földre lenyomás” akciókra. A falka védet tartózkodási helyének elhagyásának rendjét, vagy a zsákmányszerzésről visszatérő falkatagok pihenésének zavartalanságát szintén szigorúan be kellett a kölyköknek tartaniuk.

Körülbelül az első életév után a fiatal állatok a falkán belüli rangsorban egy átmeneti helyet kaptak. Ekkor már maguk dönthették el, hogy miként viselkednek bizonyos helyzetekben. Vagy az időközben szinte automatikussá beidegződött alárendeltséget kifejező, vagy a kritikussá váló helyzet lecsillapítására irányuló testbeszéd jelrendszert használhatták. A megfigyelések egyértelműen bizonyították, hogy ez az utóbbi jelrendszer (Calming Signal) egyébként a fölnőtt állatoknak is életfontosságú kommunikációs eszköze a falkán belüli életben.

A falka életbenmaradásához elengedhetetlenül szükséges feladatok elvégzéséből az 1 évnél idősebb összes falkatag aktívan részt vett.

A 2 éves, vagy idősebb állatok és a falkavezér szülők között csak kizárólag a párzási időszak (4-6 hét) alatt volt megfigyelhető kisseb-nagyobb veszekedés, vagy harc. Viszont ugyan ezen időszakra esik a falkavezér szülőknek az összes többi állat irányába kimutatott „imponáló testtartás”, „morgás” és „vicsorgás” jelzések 50 %-a.

A falkán belüli rangsorban alulra kerülő fiatal állatok (nősténynek és kanok egyaránt, ha korábban nem pusztultak el !) 2-3 éves korukban a párzási időszak közeledtével megpróbálkoztak a falka elhagyásával. Ez néhány esetben sikerült, néhány esetben nem – ekkor az állat visszatért a falkához és a tagok visszafogadták.

G.Bloch a megfigyelés alapos elemzése után arra az eredményre jutott, hogy a természetes körülmények között élő farkas falkának a szociális szerkezete a teljesen megegyező jellemzőket mutatott egy emberi családéval.

Alfa-állat, Falkavezér, Dominánsság

A tanulmány elemzése után megállapítható, hogy nem helyes a jövőben a régimódi Alfa-farkas, Alfa-kutya képletben gondolkodni. Valójában nincs a falkán belüli egyetlen, magasrangú, mindent tudó un. Alfa-állat, aki egyedül áll mindenek fölött és mint legdominánsabb és legerősebb, egyedül irányítja a csoport életét, miközben örökösen küzdenie kell többiek ellen, a pozíciójának megtartása érdekében.

Nincs egy mindörökre érvényes falkavezér.

Egy időseb pár van, akik nagyon jó testi kondíciókkal, rendkívüli tapasztalatokkal, az élettér fantasztikus ismeretével rendelkeznek és a táplálékszerzésben nagyfokú jártasságra tettek szert.

Ők ketten állnak a hierarchikus rangrendszer tetején és irányítják a falka életét. A farkasoknál a falkán belüli „hatalom” – ami egy magasabb szociális rangot jelent – nem testi erőszakkal, erővel, agresszivitással, brutalitással, terrorral elért pozíció. A falkavezérség a tudás, a tapasztalat, a közös együttélés és túlélés értelméből fakad.

A tanulmány értékelése után az is egyértelművé vált, hogy a dominánssá fogalma sem maradhat a régi. A természetes körülmények között élő falkaállatok (farkas vagy kutya) között, az aktív alárendeltséget kimutató viselkedésnek, a lecsillapító jelzéseknek ugyan olyan fontossága van a barátságos és kiegyensúlyozott együttélés szempontjából, mint a domináns viselkedésnek. A falkavezérek testbeszédükkel, az ürülékkel való jelzésrendszerük formájával éppen elég dominánsságot sugároznak ki a rangsorban elfoglalt legfölső helyük megtartásához. Csak rendkívüli esetekben kerül sor a domináns viselkedés azon formáira, amelyeket olyan sokat hangoztatnak kutyakiképzők, kutyás vadászok és kutyatulajdonosok. Ebből eredően a kutyanevelésben, kutyakiképzésben, de az egyszerű házi kutyatartás során is gyakorta rosszul értelmezett domináns kutya fogalmát legelőször is a szakmabelieknek érdemes lenne átgondolni.

A kutyanevelési alapfogalmak; alfa-állat, falkavezér, dominánssá, újraértékelésével a kutyák számára legfontosabbá vált szociális társ – az ember, kettőjük viszonylatában egy új távlatot teremthet.

Gondoljon rá, Ön most a kutyája helyett is olvasott ... az ember és a kutya jobb együttéléséért.