Európa I.

– A prehisztorikus kezdetek

Több éve megkezdett munkám, amelynek célja a Canis familiaris gyökereinek megismertetése, végigvezette az érdeklődő olvasót egy kontinenseken átívelő úton. Ez az út azonban nem csupán egy Canidae faj, hanem egyben az ember születésének, kulturális, művelődéstörténeti, gazdasági szimbiózisának több ezer éves, sőt, több tízezer éves története.

Nem tartozik a kezdetek tárgyalásának körébe, így csak ennek alapjait fogom érinteni, az európai fajtatenyésztés századokon és kultúrákon átnyúló szövevényes útjának feldolgozása. Ez ugyanis már egy másik történet.

Marad tehát – fenti megszorítással –, öreg Európánk vizsgálata.

Az eligazodás érdekében néhány általános történeti ismeretet kell felelevenítenem.

A Homo neanderthalensis (neandervölgyi ember) megjelenéséig tartó első paleolitikumban (őskőkor első szakasza) jelentek meg az első kőeszközök (marokkő-eszközök, szakócák). Az ember ősök mindenevők voltak, megismerték és használták a tüzet. A középső paleolitikumra, amely hozzávetőleg Kr.e. 55000–30000 közöttre datálható, a szilánk eszközök készítése volt a jellemző. Ez már az anatómiailag modern Homo sapiens kora. A fejlett (késői) paleolitikum körülbelül a Kr.e. 33000-től 10000-ig terjedő időszakra tehető. A kovapengék, mammut- és rénszarvasvadászok, az első művészi megnyilvánulások, a barlang festészet kifejlődésének kora volt ez. Utolsó szakaszát Magdalénien kornak nevezzük.

A mezolitikum (átmeneti kőkor) már átvezet a földtörténeti jelenkorba (holocén). Erre az időszakra (Kr.e. 10000–3000) a gabonafélék termesztésének és egyes állatok háziasításának kialakulása, a letelepült életmód megszületése a jellemző.

A neolitikum (újabb kőkor) korai földműveseinek körében általánossá vált a csiszolt kőeszközök használata, létrejött a kerámiaművesség (fazekasság), a szövés, elkészültek az első rézeszközök. E kor kezdeteit egyes területeken korábban Kr.e. 6000-től, majd 9000–7000-től számították.

A Kr.e. IV. és II. évezred közötti időszakra a fémeszközök általános elterjedése (előbb réz, majd bronzeszközök) volt a jellemző. Ekkor emelkedett ki a papi és katonai arisztokrácia. Kialakult az írás, s ezzel beléptünk a történeti korba. A Kr.e. II. évezredtől pedig megjelent a vas.

Amint azt a kezdetekről szólva korábban már kifejtettem, a kutya kialakulása, azaz egyes canidae fajok háziasítása hosszú, több tízezer éves folyamatnak, a természetben számos fajnál ma is tapasztalható szimbiotikus együttműködésnek a végeredménye. A történet az emberelődök megnövekedett állati-fehérje iránti igényével, azaz a táplálkozásban mind jelentősebbé váló hús megszerzésének lehetőségével összefüggésben kezdődött.

Lássuk, mit mondanak erről a régészeti feltárások kontinensünk vonatkozásában!

A paleolitikus leletek sorában elsőként említem a Bonn melletti Oberkasselnél előkerült sírt. Az eltemetett idős férfi és fiatal nő mellett egy kutya maradványai feküdtek. Ez a Kr.e. 12000 tájáról származó kutya G. Nobis vizsgálata szerint „juhászkutya nagyságú” volt.

E korszak leleteinek sorában érdekes még az ukrajnai Mezinben feltárt jégkorszakbeli település csont anyaga, amelynek megítélésén ma is vita folyik. További németországi leletekről értesülhetünk M. Street dolgozatából (Ölknitz, Döbritz, Saalfeld). A fiatal paleolitikumból ismerünk még leleteket Ausztria és Ukrajna más településeiről is, de utalhatunk a franciaországi La Vache-ból származó ábrázolásokra.

Figyelemre méltó R. Musil, a brnói Geológiai és Paleontológiai Intézet kutatójának a Magdalénien-kor háziasított canidae leleteivel kapcsolatos munkássága. Megállapításait a közép-európai utolsó jégkorszak idején létrejött nagyszámú, az említett kultúrába tartozó telep vizsgálata nyomán fogalmazta meg.

A Kniegrotte-barlang vonatkozó rétegében a következő canidae csontokat találta: egy ulna (könyök, kar) proximális (testhez közeli) része, egy koponyatöredék, egy viszonylag kicsi, bal calcaneum (sarok) csont, egy metapodium (lábközép) töredék és számos állkapocs töredék fogakkal. Az osteologiai anyag az időben közeli telepek farkas leleteivel összehasonlítva, azok alsó határához esik közel, nagyfokú méretbeli egységességet mutatva, noha ez kisszámú anyag esetén inkább szóródást kellene mutasson. Az egyik fogakat tartalmazó álcsont a méretbeli eltérésen túl, a premolaris és molaris fogaknál a farkastól eltérő típusra utalt, ami az arcorri rész megrövidülésének, azaz a háziasításnak a következménye. Rétegen belül típusos, farkastól származó csont egyáltalán nem került elő. Ilyenek csak az említett alatti, tehát régebbi rétegben voltak fellelhetőek, s ezek méretükben típusosak voltak.

A közép-németországi Teufelbrücke időben közeli, azonos kultúrájú lelőhelyén szintén felszínre kerültek olyan lábujj- és lábközépcsontok, melyek a farkascsontoknál jóval vékonyabbak voltak. Musil, mások eredményeire is utalva, a késői paleolitikum Magdalénien-kultúrájának idejére teszi a farkas Európa több pontján párhuzamosan meginduló háziasítását. Feltételezése szerint a specializálódott vadászat teremti meg a háziasítás feltételét, amelynek lehetőségét a farkas szociális viselkedése és vadászösztöne teremtette meg. Ez kétségtelenül igaz. Ugyanakkor hivatkozásának azon része, amely a háziasítás kezdeti céljának a vadászatban és az állatok összeterelésében nyújtott segítségre utal, szerintem részben téves. A falkában vadászó ragadozónak ugyanis nem a csorda összetartása, hanem szétugrasztása, a kiszemelt áldozatnak a többitől való leválasztása a célja. Vagyis a Magdalénien-kultúra kistermetű, háziasított őskutyája vélhetően nem a nagy zsákmányállatok terelésében jeleskedett. Ezért a háziasítás kezdeteitől a terelő kutyáig szükségszerűen hosszú út vezetett. Érdekes az a körülmény is, hogy mind ő, mind más kutatók, akik a farkast kizárólagos ősként tüntetik fel, adósak maradnak a magyarázattal a két canidae típus jelentős méretbeli eltérését illetően.

A mezolitikum legkorábbi, bizonyítottan házikutya leleteinek sorába tartozik a Starr Carr-i (Anglia, Yorkshire, Kr.e. 7500 táján) anyag. De e korba tartoznak az ugyancsak angliai Thatcham, a norvég Viste, a svéd Hornborgasjön, Bua Västergard, Ageröd, a dániai Ulkestrup Lyng, Svaerdborg, a FÁK-beli Kunda, a németországi Tribsees, Hohen Viecheln, Frankfurt Senckenberg és Bedburg-Königshoven leletei is. Ez utóbbit a már említett M. Street vonatkozó dolgozatából közelebbről is célszerű megismerni.

A 10000 éves bedburg-königshoveni kutya csaknem ép koponyája kistermetű canidae-ra utal. A komplett fogazat, az összeforrott koponyacsontok hat hónaposnál idősebb egyedre vallanak. Mindkét P4 még az alveolában volt. A baloldali M1 és M2 bár helyéről kiesve került feltárásra, tökéletesen visszailleszthető volt. A jobb oldali molarisokat az állat még életében elvesztette, helyük csontanyaggal telítődött (lehetséges paradentosis?). Ez a lelet jó példa a háziasítás okozta anatómiai változások, például a farkas és kutya közötti különbségek megértéséhez. Melyek ezek?

1. – a kutya korai háziasított egyedeinek csontváza összességében kisebb átlagos méretet mutat; 2. – a koponyacsontok aránya a háziasítás következtében megváltozik, az arcorri rész megrövidül, a premolarisok közelebb szorulnak egymáshoz, a molarisok aránya változatlan. 3. – míg a szájpadláscsont hátsó pereme a farkasnál a fog előtt vagy mellett van, a kutyánál a fog mögött húzódik.

A koponyán végzett mérések maradéktalanul alátámasztják a jelzett kritériumokat. A bedburg-königshoveni kutya más prehisztorikus ebekhez viszonyítva is feltűnően kistermetű volt. Noha fogai aprók, a premolarisok mégis egymást fedik az arcorri rész megrövidültségének következtében. A szájpadlásperem alakulása is egyértelműen canis fami- liarisra utal.

A frankfurt am main-i Senckenberg Múzeum kutya-koponya gyűjteményének darabjaival összehasonlítva igen sok hasonlóság mutatható ki a délkelet-ázsiai és afrikai pária kutyákkal. Megemlítendő még, hogy a koponyacsont két bevágás nyomát őrzi, amelyek feltehetően az állat megnyúzásakor keletkeztek. Street szerint ezen az ásatáson két másik, vélhetően más egyedhez tartozó csont, egy konc-csont és egy singcsont is előkerült. A singcsonton látható vágásnyomok a fiatal állat elfogyasztására utalnak. Kérdés, vajon ez utóbbiak valóban ebcsontok-e?